Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kolonics kiállítás a Csepel Plazában

2009.09.10

 

Aranyérmesek várják a Kolonics-kiállítás látogatóit

sport
Mind jól ismerték az olimpiai bajnok sportolót

 
Közel harminc egykori barát, ismerős és csapattárs, köztük Pulai Imre, Kozmann György, Kiss Tamás, Bóta Kinga és Szabó Szilvia tart interaktív tárlatvezetést a csütörtökön kezdődő Kolonics, a sportlegenda című kiállításon. A látogatókat végigvezetik, és segítenek megismerni Kolonics György páratlan és felülmúlhatatlan pályafutásának minden részletét. Az emlékkiállítás ingyenes, október 11-ig tart, helyszíne a Csepel Plaza.

Olyan személyeket kértünk fel a kiállítás házigazdáinak, akik jól ismerték Kolót mondta Gajárszki Áron főszervező. Szinte mindenki azonnal igent mondott. Zömmel kenusok vannak közöttük, de hívtunk olyan kajakosokat is, akik közel álltak hozzá. Nem volt kötelezően előírva, de mégis úgy alakult, hogy a nagytöbbség aranyérmes sportoló. Több, mint harminc ember, többek közt Pulai Imre, Kozmann György, Kiss Tamás, Hüttner Csaba, Horváth Csaba, Vaskuti István, Wichmann Tamás, Bóta Kinga és Szabó Szilvia. A teljes lista az alapítvány honlapján megtalálható.

Csütörtökön, azaz a nyitó napon Angyal Zoltán, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt szövetségi kapitány áll a látogatók rendelkezésére.

KépKép  
- Ötóránként váltjuk egymást, én csütörtökön 10 órától várok szeretettel mindenkit  mondta Angyal Zoltán. Végigvezetem a vendégeket, és válaszolok a feltett kérdésekre.

Kolonics György sportkarrierjét közel 30 tabló örökíti meg a Csepel Plaza mozijában, annak is impozáns előterében. A személyes tárgyakat, ereklyéket 16 vitrinben helyezik el. Az érmek, serlegek mellett helyet kapnak az edzésnaplók, a szurkolók által küldött buzdító képeslapok, a sportoló lapátja, a lapátfogója, illetve védjegye, a fásli helyett használt törölközőcsík. Ugyanitt két tévén a vele készült riportokat és valamennyi jelentősebb nemzetközi versenyét lehet megtekinteni. Az ingyenesen látogatható kiállítás szeptember 10-től október 11-ig tart.
Kolonics György tavaly július 15-én, a pekingi olimpia előtt néhány héttel edzés közben hunyt el tragikus hirtelenséggel. A Kolonics György Alapítvány a kiállítással kíván méltóképpen megemlékezni róla.

KépKép

Szabó Szilvia;  Sokáig, lelkes ifi sportolóként néztem a nagyok versenyét, szurkoltam, üvöltöttem Nekik, Neki, Kolonak. Aztán úgy hozta a sors, hogy 97-től csapattársa lehettem. Mindig nagyon izgultam a versenyek előtt, de talán egyvalaki nálam is jobban készült, izgult. Minden egyes versenyre, előfutamra úgy állt oda, hogy egy kicsit sem lazázott, lehetett az hazai barátságos verseny, vagy világbajnokság. Sydney-ben folyamatosan azt hallgattam, hogy nekünk mennyivel könnyebb csapathajóban, mint Neki egyesben, Neki nincs esélye, mindenki túl jó, erős, gyors stb…. Akkor nyerte meg egyesben az Olimpiát………… :-)
Nem gondoltam volna, hogy kenusként a kajakosok eredményeit is számon tartja. 2003-ban, egy decemberi délelőtt az MKB éves eredményhirdetésén vettünk részt – nem tudom, hogy véletlen, így utólag talán úgy gondolom, hogy nem – Kolo leült mellém. A rendezvényen jelentették be, hogy az orosz versenyzőktől visszavették az aranyérmet, és így a magyar kenu négyes, azaz Kolo is világbajnok lett. Nagyon meglepődtem, és gratuláltam Neki, Ő persze már tudta. És ekkor, a szokásos mosolyával csak ennyit mondott „Na Sziszó, most már egálban vagyunk, ugyanannyi aranyérmünk van.”. Nem is gondoltam volna, hogy Ő, szám szerint tudja az érmeim számát.
Aztán visszatértünk a régi kerékvágásba. Ő versenyzett, én pedig üvöltöttem a tv előtt, vagy a parton. Az utolsó világbajnoki nyerését 2007-ben élőben láthattam, hihetetlen verseny volt, versenyzőként és szurkolóként is egyaránt felejthetetlen..... Mint ahogy Ő maga, Kolonics György is az volt.

Kép Szabó Szilvi és Bóta Kinga 

Horváth Csaba; Mint kenus abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Kolo nem mint ellenfél kísérte végig kenus éveimet, hanem mint csapattárs (párosban, négyesben), így nem kellett azért edzenem, hogy legyőzzem, mert őt meggyőződésem, hogy ha meg is verték,legyőzni nem lehetett ............... Olyan istenadta kenus technika birtokában volt Gyuri, amit nem sokan mondhattak,mondhatnak el magukról ebben a sportágban, de más sportágbeli versenyzők közül sem akárki. Vizuálisan olyan esztétikai élményt adott, hogy a nagybetűs kenuzás volt Ő maga. Egyedi evezése egy olyan síkra emelte őt, amit az ember tökéletes harmóniának hív. Mindemellett szorgalma is határtalan volt, és ezt értse mindneki szó szerint. Legendákat most nem szeretnék mesélni róla, csak annyit, ha vízre tette kenuját,tökéletes mozgással,szemtelenül kis csapással, könnyedén siklott alatta a hajó. Mint barátja és csapattársa mondom, amikor vele együtt eveztem már akkor a példaképem volt, és maradt örökre. Hogy miért? Mert a szerénységével, egyenességével, naív, tiszta lelkületével elérte azt, amit lehet hogy más is, csak Ő egy igazi ember maradt:példakép
Köszönöm, hogy megismerhettelek: Indián

Bóta Kinga;  Már napok óta tervezem, hogy írok pár sort, de nehezemre esik...még mindig élesen él bennem, amikor meghallottam a hírt, hogy Koló elment tőlünk… Ott voltam Sydney-ben, amikor megnyerte az egyest és alig mert kimenni a rajongókhoz, mert nem hitte el(hiába az Ő nevét skandálta a tömeg), hogy miatta jöttek ide…:) Általában mindig és mindenen aggódott, de akkor felhőtlenül boldognak láttam…Úgy örült, mint egy kisfiú, aki megkapta régóta kérlelt ajándékát. Aztán csak annyit mondott nekem, hogy tudod mi lesz nagyon furcsa? Én:??? Koló: Hogy holnap nem kell lemenni vízre… Én: ??? Ez a mondata nagyon megmaradt bennem, hogy itt van Ő, aki egyesben a világ legnagyobb sporteseményén felkerült a csúcsra, azt várná el az ember, hogy élvezze dicsmenetelét, mint a többiek, ehelyett Ő a kenuzást hiányolta már aznap…
Megosztanék még egy kedves sztorit (mert Kolóval kapcsolatban mindenkinek van egy kedves emléke, függetlenül attól, hogy mennyire volt Vele szorosabb kapcsolatban) ami az athéni Olimpián történt. Kolóék előfutama nem sikerült vmi jól és ilyenkor az embernek nincs kedve senkivel sem beszélni, főleg nem a sajtóval…de mint ilyenkor az lenni szokott, már várták őket a stégnél, hogy kikérdezzék…Koló látván, hogy ott vannak gyorsan visszapattant a kenuba, és a hozzá záporozó kérdésekre - ami a fülei mellett elsuhantak-, annyit válaszolt nekik: „Bármit is kérdeztek a válaszom, hogy sz.r volt!” Nekem, ez annyira tetszett, annyira emberi volt! (mindenki megértette Őt…) Később mondtam Neki, hogy hallottam, hogy hogyan szerelte le egy mondattal őket, mire Ő egyből mentegetőzni kezdett, hogy ő nem akart ilyet mondani, és kérte tőlem a ’névsort’, hogy kik voltak ott, mert akkor elmegy bocsánatot kérni tőlük… Hát bennem ilyen kép maradt meg Kolóról… Örülök, hogy úgy adta a sors, hogy ismerhettem Őt…

Kép Wicmann Tamás, Vaskuti István, és Pulai Imre

Vaskuti István;  Reggel megnéztem a tablókat, aztán délelőtt otthon dolgoztam. Egyedül voltam és a télen lefagyott vakolat hiányosságait pótolgattam a házon. Nem hagyott nyugodtan a gondolat és próbáltam magamnak meghatározni, hogy mi az, amitől Gyuri más volt. Miért szerették, szeretjük Őt, vagyis miért hiányzik ennyire? Sok minden eszembe jutott, rágódtam rajta, de egyik meghatározást sem éreztem igazán találónak.
Szeretetre méltó, tehetséges, sikeres, szerény stb. Ezek a szavak önmagukban és együtt is üresen konganak és sehogy sem adják vissza Gyuri lényegét. Kerestem az emlékeim között, hogy találjak valamit a múltból, ami kulcs lehet a megoldáshoz. Aztán rájöttem, hogy igazából Koló egy teljesen külön kategória volt. Egy „kölök”, aki birtokában volt az Isteni szikrának. A kölök, aki megőrizte a gyermeki őszinteségét és hitét egész életében. A sikereit és a rendkívüli tehetségét olyan természetes eleganciával élte, hogy azt senki sem kérdőjelezte meg soha, mindenki nyilvánvalónak találta és elfogadta. Senki nem mondta, hogy de… Természetesnek vettük, hogy Ő ilyen és örültünk, hogy velünk van. Végül nem mondhatok mást, mint hogy Gyuri itt volt velünk, megajándékozott bennünket magával és aztán végül hirtelen elment. Mi meg csak nézünk és még mindig alig értünk meg valamit is az egészből. Látom magam előtt jellegzetes mosolyát , fel tudom idézni a hangját és egy egész nap után forgatom a szavakat a számban: Ember volt, a „kölök” az Isteni szikrával.

Oláh Tamás; A halála elötti napon edzést tartottam a kis dunán, a Gubacsi hídtól jöttünk lefele. Ahogy a csepeli pálya felé közelettem láttam, hogy KOLÓ evez felfelé én lassítottam a motorossal, nehogy hullámot adjak neki, nehogy az edzését megzavarjam. Ő köszönt majd mondta,hogy menjek nyugodtan tovább mert még csak melegít.
Azóta is amikor a csepeli pálya közelébe érek a mororcsónakkal, mindig eszembe jut ez az utolsó találkozás, remélem, hogy ez csak egy rossz álom, és várom hátha jön felfelé a vízen, és nekem újra le kelljen állítanom a motorost.

Angyal Zoltán; 1991 Koló első Világbajnoksága. A sors úgy hozta, hogy a szoba elosztásnál Vele kerültem egy szobába. Jó magam még fiatal, de tapasztalt edzők közé tartoztam (mellesleg kajakos) Ő pedig élete első VB-jén résztvevő versenyző (nem mellesleg kenus).
Nem örültem a helyzetnek, mert általában nem szokás edzőt versenyzővel párosítani, de a lehetőségek így adódtak. Láttam is a beköltözésnél az arcán némi zavart, de hát ez van gondoltam én, és gondolta Ő is. A délutáni edzéskezdésig volt még néhány óra ezt minden valamire való edző (talán versenyző is) általában szunyókálással tölti. Így is történt közös megegyezéssel.
Már éppen szememre ült az álom manó, mikor is a szoba másik sarkából félszeg hangfoszlányok áradtak felém.
„-Mióta vagy edző?”-szólt a kérdés, amelyről az első pillanatban azt hittem, hogy álmodom. Éppen ezért nem is válaszoltam.
-„Hé Simon! Mióta vagy edző?” Hú ez nem álom, szembesültem a valósággal. Válaszoltam. Gondoltam ezzel le is zártam a kérdezz-feleleket.
Tévedtem.
Záporoztak felém a kérdések:
„Miért lettél edző?”
„Amúgy mi a szakmád?
„Jó edzőnek lenni?
„Mit szól a feleséged, hogy keveset vagy otthon?
„Mit szól a lányod, hogy nem vagy otthon?
Szerinted az Oroszok a legjobbak C-4-ben?
Kimész délután a pályára?
Nem szoktak idegesíteni a versenyzők?
(itt egy pillanatra elgondolkodtam), válaszolni azonban nem tudtam, mert már is rám zuhant egy újabb kérdés csomag.
Mondanom sem kell, hogy úgy telt el a csendes pihenő, hogy egy szemernyit sem tudtunk aludni, és még így is számtalan kérdés maradt megválaszolatlan.
Koló azonban sort kerített, arra hogy minden lelkét nyomasztó kérdésre választ kapjon az előttünk álló négy napban.
Hát ebben a szellemben teltek a napok a csendes pihenők és a Világbajnokság.
Nem sikerült valami fényesen a VB mivel ha jól emlékszem negyedik, vagy ötödik helyen végeztek.
Na ez az eredmény bizony újabb ezer meg ezer megválaszolatlan kérdést hozott magával.
Az elkövetkezendő években kevesebbet találkoztunk, mert mindkettőnket másfelé szólított a munkánk de ez a párizsi világbajnokság egy örök emlék maradt.
Jó pár eltelt év után a sors azonban újra közelebb terelt bennünket egymáshoz, hiszen az a megtiszteltetés ért , hogy én lettem a válogatott szövetségi kapitánya, aki felel a kenusok munkájáért is. Az eltelt 12 év alatt sokat beszélgettünk.
Volt jó pár kérdése.
Nem volt olyan hét, hogy ne hívott volna föl telefonon és ne kérdezett, volna valamit.
Készültem az olimpia i csapat fotózásra amikor szólt a feleségem (Ő vette fel a telefonomat)
„-Zoli a Koló szeretne valamit kérdezni!”
„Szia Simon! Te milyen cuccba jössz a fotózásra?”
Ez volt hozzám az utolsó kérdése.
De jó lenne, ha még ezer meg ezer kérdést feltehetne!
Szívesen válaszolnék rá.
2009. szeptember 3.
Angyal Zoltán

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.